Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


KTM, 2010. szeptember 4. – 1. nap

2010.01.04. 19:03 :: lKTM

Nem is tudom, hogy kezdjem. Igazándiból most először írom le a gondolataimat papírra. Furcsa érzés. Valójában nem is tudom, miért írom le őket. Valószínűleg a nyomasztó rettegés az ok, ami rajtam van. Igen, csak ez lehet az oka. Ez a nap igen érdekes, és rémisztő eseményeket hozott. Tegnap indultunk el a barátaimmal túrázni a  Hármashatár-hegyre. Éjjel a hegyen sátoroztunk. Nem történt igazán semmi figyelemre méltó, vagy különösen  izgalmas. Ma délelőtt összepakoltuk a felszerelésünket, a sátrakat és elindultunk lefelé, ahogy terveztük... Viszont egy valamit nem terveztünk. Azt, hogy találkozni fogunk egy másik csoporttal az erdőben… Legalábbis egy ilyen csoporttal. Nem hittem a szememnek, még mindig hányinger kerülget, ha bele gondolok. A csoport tagjai egymást falták, szó szerint. De ez még mind nem elég. Egy fiatal párt is észrevettünk. A gond csak az volt, hogy „ők” is. Azok a beteg mocskok! Egyből el is kezdték őket üldözni. A nő elesett, a férfi segíteni akart rajta, de a csoport utolérte őket... Szó szerint széttépték a párt, és ettek a holttestükből. Sokkoló látvány volt, még mindig nem hiszem el, hogy ez megtörténhet. Ami minket illet, nem álltunk ott sokáig, futásnak eredtünk, mert még ránk is szemet vetettek volna, márpedig azt nem akartuk. Nem tudom mi történt azokkal az emberekkel, de jobb volt távol tartani magunkat tőlük. Igaz, megpróbálhattunk volna segíteni is a két áldozaton, de fegyverzet híján, harci tapasztalatok nélkül nem volt túl sok választási lehetőségünk. A „szégyen a futás, de hasznos” közmondás itt is érvényesült.

Nem tudtuk, mi történhetett, de a mobilok nem működtek, mintha túlterhelődött volna a hálózat. Rengeteg helikoptert hallottunk elrepülni nem túl magasan a fák felett, ami eléggé furcsa volt.  A városba érve szirénavijjogás és menekülő emberek látványa fogadott minket. Valami nagyon nem volt rendben. Az utcákon lassan eluralkodott a káosz, az emberek menekültek autókkal, biciklivel, gyalog, ki éppen milyen járművet talált. Igyekeztünk távol maradni mindenkitől. A nagy káoszban nem tudtuk mitévők legyünk, de még azt sem, hogy mi ez az egész. Eszembe jutott, hogy van nálunk mp4 lejátszó, csak reméltük, hogy valamelyik rádióadó még üzemel. Szerencsénk volt… Már ha lehet szerencséről beszélni egy ilyen helyzetben. A rádióból tudtuk meg a hírt, ami előtt értetlenkedve álltunk... Az emberek kezdtek „zombikká” válni, éppúgy, mint a filmekben. Kétségbeesve hallgattuk a bemondó hangját, ahogy mindenkit nyugalomra intettek, s megkérték az embereket, maradjanak otthon. Otthon? Nem volt otthon. Az utakon balesetek, dugók, őrült, rohangáló, kétségbeesett emberek. Mindenki a saját, illetve családja életét próbálta menteni, mással nem foglalkozott. Ráadásul mi mindannyian távol lakunk egymástól. Hogy is juthattunk volna haza?  Elszántan nyomogattuk a mobilokat, remélve, egyszer csak megcsörren. De csak a süket vonal fogadott. Öten maradtunk. Cobra, Csabee, Buci, Suzy és én, KTM. Már délután volt, nem tudtuk hova menjünk. A rádió be is mondta, hogy leálltak a buszok, a vonatok, de katonai helikopterekkel, katonákkal próbálnak rendet tenni.

Egy félreeső sikátorba behúzódtunk, reméltük, nem vesznek észre minket. Döbbenten, rettegve álltunk ott. A játékokban jobban tetszett ez a rész. Mielőbb le kellett táboroznunk valahol, biztonságban, és holnap eldönteni, hogyan tovább.  Sok régi bérház van a környéken, eldöntöttük hát, hogy bekéredzkedünk valakihez. Be is mentünk egy régi, külsőre rossz állapotban levő ház kapuján. Az udvarról több lakás ajtaja nyílt. Bekopogtunk a legközelebbi lakásba, de senki sem reagált. Azt hittünk nincs otthon senki, szállásra szükség volt, így gondoltunk jobb lesz, ha betörjük az ajtót. Buci és Cobra elővették a vadásztőrüket, és feszegetni kezdték a zárat, amikor bentről ordibálni kezdtek, hogy takarodjunk innen, senkit nem engednek be. Hiába kérleltük a lakókat, nem engedtek minket be, nagyobb bajt meg mi sem akartunk, így hát másik ajtót választottunk. Csöngettünk, kopogtunk, kérleltünk más lakókat is, de mindenhonnan elküldtek minket. Kivéve a 23-as lakást. Már mindannyian kiabáltunk, de senki sem reagált. Ez a lakás kicsit nagyobb a többinél, volt egy udvarra nyíló ablaka is. Ez lefüggönyözött volt, mögötte semmisem mozdult. Talán épp nem tartózkodnak itthon, vagy jobbnak látták menekülni. Betörtük az ablakot, és bemásztunk. Odabent néma, kellemes csend fogadott minket. Körülnéztünk az előtérben, semmi különöset, rosszat nem észleltünk. Bementünk a konyhába, kifújtuk magunkat, amikor Csabeeból előtört a szokásos káromkodási roham. Azon csodálkoztam, hogy eddig bírta. Valószínűleg szóhoz sem tudott jutni addig. Elkezdtünk beszélni a történtekről, immár nyugodtabb körülmények között, de mindannyian kétségbe voltunk esve. Suzy közben elment az előszoba végén található szobához, de elég gyorsan vissza is jött és ijedt arccal azt mondta, van odabent valami. Mindenkit megrémisztett.

 Féltünk, hogy valami hasonló beteg ember van az ajtó túloldalán, mint akiket az erdőben láttunk. Odamentünk mindannyian a közelbe. Buci odatette a fülét az ajtóhoz. Csönd volt. Már épp megfogta a kilincset, hogy bemegy, amikor hirtelen nagy csattanással mentek neki az ajtónak belülről. Buci gyorsan hátrébb ugrott. Vége lett a nyugalomnak. Morgásszerű, elég félelmetes hang szűrődött ki onnan. Hiába szólogattunk bárkit, nem jött értelmes válasz. A javaslatomat, hogy hagyjuk itt ezt a lakást, leszavazták. Tisztában voltunk vele, hogy nincs mit tenni, muszáj volt megnézni ki, vagy mi van odabent. Itt akartunk éjszakázni, biztonságban is kellett magunkat tudni. Szerencsére az ajtó a szoba felé nyílik, így hát jobbnak láttuk berúgni, mintsem lassan közelíteni. Cob és Buci rúgták be az ajtót, mivel nekik van késük. Amint az ajtó kicsapódott, egy embert láttunk hátraesni. Ő adta ki azt a morgó hangot. Borzalmas volt. A bőre hulla fehér volt, az egyik karján meg egy hatalmas karmolás. Sem Buci, sem pedig Cob nem tudták mit tegyenek. Hátrálni kezdtünk. A férfi pedig csak közeledett. Mi egyre gyorsabban haladtunk hátra, majd kifutottunk a lakásból. Ő pedig még mindig a szokott lassú tempójával, iszonyatos morgásával jött felénk. Egyikünk sem verekedett még életre-halálra, így érthető okokból nem mertünk rátámadni. Csak hátráltunk, és közben remegő hangon próbáltunk kiötleni valamit. Valamit, ami megmenthet minket. Végül arra a megoldásra jutottunk, hogy kell egy csali, aki magára vonja ennek a szörnyetegnek a figyelmét, míg a két felfegyverzett társunk hátulról leteríti és végez vele. A többiek egybehangzó véleménye az volt, hogy én lennék a legfinomabb falat, így én terelem el a figyelmét. Kösz, jók vagytok srácok!

Na de nem volt idő a kesergésre, cselekedni kellett. Szép lassan kiváltam a csoportból, közben beszéltem hozzá... Folyamatosan rajta tartottam a szememet, nehogy meglepjen. Eddig csak nagy vonalakban mértem fel támadónkat, de most jobban kielemeztem. Mintha jeges szélvihar csapott volna meg az arca láttán – szemei üvegesek és a semmibe révedtek, ajkai kékek voltak, és bután nyitva állt, mégis folyamatosan morgó hangokat hallatott, amitől legszívesebben a falra másznék. Már vagy három méterre eltávolodtam a többiektől, mikor felfigyelt rám, és lassan, vontatottan elindult felém. Félsiker. Alig tett meg pár métert, és a két bátor harcosunk rávetette magát, amitől arccal a járólapokra esett. A borzalmas reccsenést még kettő követte. Az első a tompítás nélküli arcra esés következtében eltörött orr, míg a másik kettő a koponyát átszúró késszúrásoktól származott. A hörgés abbamaradt. Még egyszer megrángott a test, majd mozdulatlanná dermedt. Cob remegő kézzel húzta ki tövig mártott kését a koponyából. Buci sem tett másként... Suzy azonnal odarohant Bucihoz, és zokogva átölelte. Csabeeval felsegítettük Cobot, majd visszamentünk a lakásba, ahol azonnal nekiálltunk eltorlaszolni az ablakokat, ajtókat. Az egyik szobában találtam pár füzetet, tollat. A hűtőben találtunk némi kaját is, de mivel étvágya nem igen volt senkinek, úgy döntöttünk, jó lesz későbbre.  Fáradt vagyok, besötétedett. Szemem előtt újra és újra lejátszódik a mai nap. Nem tudjuk, mi lesz holnap…

 

 

Folytatás : www.necronote.blog.hu ( Barátaim oldala )